A MozaIQ Caffé a városban egy kis rejtett helyen található, a Magasház mellett a Hungária utcában.
Eldugottsága azonban nem jelent számára hátrányt, hiszen az ide járó vendégekből nem éppen szenvednek hiányt.
Fiatalok, és idősebbek számára is közkedvelt hely a környéken, sokan látogatják nap, mint nap. A hely rendelkezik csocsóasztallal, amivel sok fiatalt vonzanak be, s a sportközvetítések is jelentősen hozzájárulnak a vendégsereg érkezéséhez.
Berendezései és belső felszolgáló pultja olyan letisztultságot és hangulatot áraszt magából, amely olyan érzést vált ki az arra sétáló emberre, hogy szívesen betérne meginni valamit, vagy este a haverokkal nagyon jó lenne itt sörözni egyet.
Ha már a sörökről és az italokról van, szó ezek árai átlagosnak, megfizethetőnek mondhatóak. Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők is megengedhetik maguknak, hogy egy hónapban egyszer legalább eljöjjenek ide.
Emellett széles kínálattal rendelkeznek, mely az emberek igényeit kellőképpen kielégíti.
Az említett csocsóasztalon és TV-ken kívül kiemelendő a terasz is, amely jó idő esetén kiülésre ad lehetőséget, s a Wifi elérhetőséget is fontos megemlíteni.
Összességében elmondható, hogy megéri ide eljönni, akár egyedül, akár barátokkal, hiszen egy hangulatos helyről van szó, ahol élvezet a kikapcsolódás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.